Hemző Károly (- 2012. november 5.)

 

(c) Hemző Károly

Hemző Károly, fotó: Szebeni András

1928. június 11-én született Budapesten, mégis erdész vagy mezőgazdász szeretett volna lenni: imádta a természetet, de legfőképpen a lovakat. A Józsefvárosban járt polgáriba, és végül nem ment mezőgazdasági iskolába.
Szülei a Vörösmarty téren a Zserbó-családnál szolgáltak: édesanyja az egyik lány szobalánya volt, édesapja pedig a család sofőrje. Innen a házasság és a két gyerek. A húga nagy filmrajongó volt, s 1942-ben olvasott egy hirdetést, amelyben laborasszisztenst kerestek a Hunnia Filmstúdióba. Hemző Károlynak a pályáját meghatározó élményben lett itt része, hiszen a sok monoton munka mellett a filmmel, a fénnyel, a látvánnyal, és persze meghatározó fotográfusokkal – Inkey Tibor, Ráth Károly – ismerkedett meg.

Az ostromot túlélte a család, de Hemző szervezetét a nélkülözés és a fizikai körülmények miatt megtámadta a tbc. Három évig küzdött a kórral, de az „utóhatások” egész életében elkísérték.

1949-ben került az Atheneum Nyomdába fényképésznek és retusőrnek. Itt újra olyan emberekkel ismerkedhetett meg, mint Escher Károly, Pelbárt Oszkár, Bence Pál. 1952-ig maradt a nyomdában, majd a Honvéd S.E. és külsősként a Béke és Szabadság című hetilap munkatársa lett.
Az ötvenes években a sport kiemelt politikai és „mentális” társadalmi tényezővé vált, ráadásul a Honvéd volt a legkiemelkedőbb egyesület. Hemző Károly itt induló sportfotós pályája már jelezte: ebben a műfajban a hazai megújítók egyike. Így vall erről az időszakról:

„Sportfotósként a játék izgalmas látványán túl mindig jobban érdekelt az ember. Megannyi dráma a zöld gyepen és a medencében.”

Csalhatatlan ritmusérzék és átlagon felüli technikai tudás kell a sportág tökéletes ismerete mellett ahhoz, hogy jó, hiteles kép készüljön.
1957-től tíz évig a nagy példányszámú és népszerű Képes Sport vezető fotóriportere volt.

1967-től 1989-ig a Külügyminisztérium által kiadott – először három, majd öt nyelven megjelenő – csakis a külföld számára készülő magazin, a Magyar Szemle riportere, később képszerkesztője lett. Együtt dolgozott itt a szakma legjobbjaival, többek között Tímár Péterrel, Bánkuti Andrással (szintén gyűjteményünk szereplői). Járta az országot-világot, fotózta az „életet” – felépítve így sport- és a lovakat megörökítő fotói mellett életműve másik jelentős részét: városi zsánereit, finom emberi rezzenések fényképbe komponálásait.

1989-ben lett nyugdíjas szabadúszó. Közben már 1982-től feleségével, Lajos Marival olyan nagysikerű újítást hoztak a magyar gasztronómiába, amely egyedülálló, újszerű és rendkívül népszerű lett. Tematikus kötetekben közöltek 99 kultúrtörténetileg is árnyalt, kiváló ételleírást 33 színes fotó kíséretében, illetve 66 receptet 66 fotóval (eddig összesen 33 kötet látott napvilágot). Ételfotói több folyóiratban, az utóbbi 12 évben pedig hetente jelentek meg a Nők Lapja magazin hasábjain is.

1972-ben a Fészek Klubban volt az első önálló kiállítása, ezt követte az 1973-as Fotógaléria-beli, majd három évvel később a Műcsarnokban megrendezett Találkozásaim című tárlat. A Lódobogás-t nem csupán itthon, hanem Moszkvában és Lengyelország több városában is nagy érdeklődés mellett mutatták be (1978-ban jelent meg az azonos című albuma is). A Budapesti Vigadóban megrendezett „Ez a város…” című tárlata szintén európai ismertségű lett, úgy mint az ugyancsak ott bemutatott életmű-kiállítás is. 1998-ban Fotográfiák címmel jelent válogatott életmű kötete. A Csak lovak című album bemutatójára 2005-ben a Mai Manó Házban került sor. A Hemzőváros című, közel 100 fotográfiát felvonultató tárlatára a Magyar Nemzeti Múzeum vállalkozott – ugyanis a művész több tízezer felvételből álló gyűjteményrészét, dokumentumokat és fényképezőgépeket adományozott az archívumnak. 2012 őszén még megélhette Hemző Károly, hogy a Magyar Sportmúzeumban bemutassák legfontosabb sportfotóit egy nagyszabású, barátok, pályatársak által megtisztelt tárlaton.

Az életmű gondozója, a – sajnos már hagyaték – feldolgozója, Szarka Klára fotótörténész írja szívszorító nekrológjában:

„Hemző nem volt az ’ősz hajú mester’ típusa. Hiába múlt el hatvan, hetven és aztán nyolcvan is, a nála jóval fiatalabbak szája is nehezen állt rá a magázásra, ha találkoztak vele.”

Érdemes és Kiváló művész, Táncsics Mihály- és Balázs Béla-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje; a legfontosabb szakmai szervezetek, többek között a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Újságírók Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének a tagja volt. Kollégái, barátai, tisztelői, szakmai „ítészei” szerint megkerülhetetlen, példaértékű életművet hagyott ránk.

Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában, a Magyar Fotográfiai Múzeumban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében, az Országos Széchényi Könyvtárban, a Magyar Sportmúzeumban és a Körmendi-Csák 20. századi Magyar Fotográfiai Gyűjteményben.

Emléke, felvételeinek egyedi lírája örökké élni fog a kortárs magyar fotográfiát kedvelőkben!

 

FOTÓI A GYŰJTEMÉNYBEN