(c) Horváth Péter

(c) Horváth Péter

1945. július 29-én született Kiskunfélegyházán. Baján érettségizett, 1963 és 1971 között a Bajai Vízügyi Igazgatóság fényképésze volt. Fotói folyamatosan megjelentek a Bajai Hírlapban, a Petőfi Népe című megyei napilapban és az MTI bajai tudósítója is volt. 1964-től részt vett a Dunai Fotóklub munkájában: vezetőségi tag és kiállító is lett.
1971-ben felvették a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagjai közé; ezt követően hat évig a Magyar Távirati Iroda munkatársa lett. Közben 1975-ben elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskola fotóriporter szakát.

1976-tól 1985-ig a Magyar Ifjúság riportere, majd három évig fotórovat vezetője volt. Közben a Nagybaracskai Szociofotós Alkotótáborban készített fotósorozatokat. 1985-től a Népszava, aztán a Képes 7 című hetilap, az Anna magazin képszerkesztője, az Európa, a Mai Nap és a Reform című kiadványok munkatársa-főmunkatársa-képszerkesztője is volt. 1996-tól – nyugdíjazásáig az Axel Springer Kiadó fotósa. Vendégelőadó volt a Kaposvári Egyetem Fotográfia tanszékén.
Az utóbbi években főként portré-, divat-, csendélet- és illusztrációs munkákat készít saját műtermében.

Fotóriportokban, sorozatokban, fotóesszékben gondolkodik. Művészi alkotótevékenységében egyre gyakrabban használja a montázstechnikát, az önálló fotóeljárásokkal, számítógéppel átalakított fénykép megoldásait – motívumai azonban visszatérnek, újra és újra felbukkannak.

„Nagyvárosi fényképész” – írja róla Kincses Károly – „ a végleges vagy időleges otthontalanság érdekli, a lakótelep, a külváros… a kubai vendégmunkások…” És persze ő maga is domináns része a létrehozott valóságnak: áttételesen állandó szereplője saját képeinek. 1992-ben így nyilatkozott: „Akármit fényképezek, végül is mindig magamat mutatom.” „…mióta a fotográfia létezik, a fotográfusnak két fő törekvése van. Az egyik, hogy a kép pontosan olyan legyen, mint a valóság, a másik meg, hogy semmiképpen se legyen olyan, lehetőleg ne is hasonlítson rá. Nem tudom eldönteni, én melyik csoportba tartozom, leginkább a két tábor közötti határmezsgyén bujkálok…”

Elsősorban fénnyel, természetes és mesterséges fényhatások felhasználásával teremti meg sajátos világát.

1975 és 2011 között hat önálló kiállítása volt Budapesten. Pályáját 1986-ban Balázs Béla díjjal ismerték el. Más Kép című kötete 2001-ben, a Rétegek 2005-ben, az Alkonyzóna pedig Gera Mihály előszavával a Folpress kiadásában 2012-ben látott napvilágot.

Néhány művét a Magyar Fotográfiai Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára és a Körmendi-Csák 20. századi Magyar Fotográfiai Gyűjtemény őrzi.

 

FOTÓI A GYŰJTEMÉNYBEN